Ez a Hont-Orbán interjú pontosan olyan, mint az ország. Kínos

Nincs kedvem írni arról, hogy Hont András interjút készített Orbán Viktor miniszterelnökkel

Az Európába érkező menekültek száma azután ugrott meg, hogy Németország bejelentette: befogadja őket, ezért a kialakult helyzetért nem Magyarországot terheli a felelősség – jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő a német Bild cikkére reagálva, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök tudatosan tájékoztatta félre a német és osztrák kancellárt migránsügyben.
A tavaly ősszel Európába érkező menekültek száma a befogadásukra vonatkozó németországi bejelentést követően ugrott meg jelentősen, így e helyzet miatt nem Magyarország a felelős – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfőn Bécsben a bécsi magyar nagykövetségen, az osztrák és a külföldi média képviselőinek tartott háttérbeszélgetésen.
A kormányszóvivő arra reagálva közölte ezt, hogy a német Bild című lap korábban azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tudatosan félretájékoztatta volna a német és az osztrák kancellárt tavaly szeptemberben a bevándorlási helyzettel kapcsolatban. A cikkben az is szerepelt, hogy német kormányzati körök néhány ezer menekülttel számoltak, osztrák kormányzati körök megítélése szerint a magyar miniszterelnök tudatosan igyekezett a valósnál kisebbnek beállítani a menekültek számát.
Nincs értelme belemenni a számháborúba, hiszen el lehet kezdeni elmélyedni a bonyolult részletekben, például arra vonatkozóan, hogy mikor jelezte Magyarország a menekültáradat nagyságát, és milyen információ volt a különböző hatóságok birtokában, azonban csak meg kell nézni, mit mutatnak a számok a „félreértelmezhető” német bejelentés előtt és után – vélekedett Kovács Zoltán. Ez pedig mindent elmond arról, hogy pontosan kinél kell keresni a felelősséget, ez az állam pedig nem Magyarország – hangsúlyozta a szóvivő.
Magyarország a határvédelemre összpontosít
Kovács Zoltán szerint Magyarország a kerítés építése előtt és után is betartotta az európai szabályok által biztosított kereteket. Az igazi választóvonal azok között van, akik megpróbálják betartani ezeket a szabályokat és azok között, akik időről-időre – érdek, közhangulat, vagy a politikai felfogás alapján – figyelmen kívül hagyják és tudatosan áthágják őket. Magyarország a határvédelemre összpontosít, és csak azokat az embereket akarja beengedni, akik jogosultak erre, különben az a helyzet áll elő, mint 2015-ben – jelentette ki a háttérbeszélgetésen Kovács Zoltán és arról is beszélt, hogy a visszatoloncolás nem működik, hiszen sok ezer menekült marad Európában.
Egy kérdésre válaszolva az új osztrák kancellár, Christian Kern a magyar menekültpolitikát bíráló kijelentéseire utalva úgy értékelte: sajnálatos, hogy egyelőre nem látni jelét annak, hogy a kancellár által képviselt út eltérne lemondott elődje, Werner Faymann nyilatkozataitól. „Nincs szükség arra, hogy tiszteletlenül beszéljünk egymással” – mondta a kormányszóvivő.